Lepkefarmok

Mi a lepkefarmok szerepe a hobbiban?

Először is miért mosolygunk, hát mert jól esik!
Megint egy különös gondolatkísérletre hívunk titeket. Gondoljuk végig hogy mi emberek hogyan tenyésztünk állatokat, hogy mi célból az ebben a kísérletben lényegtelen. Mit teszünk elsőképp? Kiszakítjuk az állatokat a természetes környezetéből, háziasítjuk őket, létrehozzuk a számukra ideális környezetet közben pedig azt a természetet amiből kivettük eredetileg szép lassan megszüntetjük. Termeljük számukra az élelmet, biztosítjuk a vizet a menedéket és a tökéletes rendszerben működő vadont egy célt szolgáló monokultúrává formáljuk.

Kivéve, ki nem találjátok! Kivéve a lepkefarmok.

A lepkefarmok 99,9%-a az élőhelyek közvetlen közelében található, kézenfekvő okok miatt. Ugyanis a lepkéket hiába is próbálnánk nem lehet háziasítani, ráadásul a tenyésztéshez a legjobb feltételek az állat élőhelyénél találhatóak, hiszen ehhez alkalmazkodott.
Vagyis a természeti feltételek teljes mértékben biztosítottak a tápnövények megfelelő mennyiségben és minőségben érhetőek el és a páratartalom, hőmérséklet is ideális a tenyésztéshez.
Az élőhelyektől messze csak nagyon ritkán található néhány farm.
Európán belül például olyan lepkefarm, amely teljes bevételi forrása a tenyésztésből származik nem is létezik.

Érdemes elgondolkodnunk, hogy vajon miért?

Egyszerű mint az egyszeregy az európai bérek magasak és üzletileg nem fenntartható egy ilyen modell, másrészről pedig a fejlett Európa az élőhelyek döntő többségét már kiirtotta, ami megmaradt azt pedig védelem alá vonta.

A lepkefarmok gazdasági, környezetvédelmi és a szemlélet formálási szerepe óriási.

A lepkefarmok szerepe a hobbiban és a környezetvédelemben nagyon fontos. Az adott élőhelyeken munkahelyeket és bevételt biztosít, illetve alapvető érdeke az élőhely megóvása és a környezettudatos oktatás is. A megfelelő „minőség” fenntartásához ugyanis szükséges a megfelelő génállomány biztosítása is, ezt ahogy az előző bejegyzésben is érintettük a génállomány keverésével és a természetből kell biztosítani, vadon élő lepkék, pillangók szaporulatából. Felvetődik a kérdés hogy miként lehet ezt fenntartható módon véghez vinni.

A megoldás pofon egyszerű, a vadonban élő lepkék tojásaiból csak néhány százalék cseperedik fel és lesz belőle kifejlett szaporodóképes egyed. A ragadozók, paraziták, egyéb környezeti tényezők hirtelen bekövetkezett változások mind-mind ritkítják az állományt. A lepke farmok dolgozói ezért az adott féltve óvott vadonból begyűjtik és felnevelik, továbbtenyésztik őket „keverik a géneket”. Az állomány döntő többsége így biztonságban ki tud fejlődni a lepkebábok bizonyos részét értékesítik , tovább tenyésztik, bizonyos hányadát pedig lepkeként szabadon engedik, ezáltal fenntartva a körforgást.

Mi kell ahhoz hogy a lepkefarmok működése biztosított legyen?
Terület több hektárnyi védett érintetlen vadon.
A lepkefarmok tehát a természettel együtt dolgozva és nem azt kizsákmányolva működnek. A farmok elemi érdeke, hogy fenntartsák a természeti értékeket és az egészséges populációt, ezért beltenyésztett lepkéket nem engednek vissza a vadonba. Ahogy az sem érdeke, hogy rossz „minőségű” belterjes állatokkal szolgálják ki a vásárlóikat, hiszen azzal a saját működését kockáztatná, így bizonyosak lehetünk hogy a lepkefarmokról származó lepkebábok genetikája megfelelő.

Irónikus, ha eszünkbe jut a fenti gondolatkísérlet egy állattenyésztési mód, ami csak úgy működik ha megőrizzük a vadont. A természet cseppnyi fricskája…

A lepkefarmokban folyó munka ékes ellenpéldája a Danaus Plexipus azaz pompás királylepke esete. Az Észak-Amerikában honos világhíres lepkefaj már védett státuszú. A hobbisták előszeretettel tenyésztik ezt a könnyen nevelhető lepkefajt, hogy a vadonba kiengedve elősegítsék a faj fennmaradását. A cél nemes és a jószándék vezérli. Viszont a hobbista nem veszi figyelembe a természet szabályait és gyakorta beltenyésztett egyedeket enged szabadon, melyek nem lesznek annyira ellenállóak mint vadon élő társaik a vérvonalak pedig „felhigulnak”. A természet pedig könyörtelenül javítja a hibákat.

Az így létrejövő pompás királylepkék védekezőképessége lecsökken, érzékenyebbek lesznek a környezeti változásokra, melyből valljuk be a globális felmelegedés hatására van bőven, a paraziták, fertőzések könnyebben elérik őket, ami szélsőséges esetben az adott területen lévő populáció összeomlásához is vezethet.

Manapság divatos a magyarországi tenyésztésű trópusi lepkék és lepkefarmokról származó lepkék bábjainak összehasonlítása egy adott fajon belül. Az esetek döntő többségében megfigyelhető, hogy a lepkefarmokról érkező bábok mérete nagyobb az okokat már kitárgyaltuk. Viszont bizonyítandó ennek az állításnak az ellentétét fellelhetünk olyan fotókat, a hobbiban népszerű fajokról (pl. azúrlepke, denevérlepke stb), ahol a hazai nevelés sikerességét bizonyítandó egy kisebb méretű lepkefarmról származó lepkebábot mutatnak mellette.
A bizonyítás és a kép helytálló is lehet, viszont fontos tudni hogy ugyanarról a fajról és ugyanarról a területről származó példányról van szó. Ez azért is fontos információ mert habár a faj lehet ugyanaz de a lokáció függvényében a méretük változhat.

Állandó és jobb minőséget Magyarországon trópusi lepke és pillangó fajokból tenyészteni jelenleg nem lehet, a klíma és a növényzet nem alkalmas rá, viszont a későbbiekben igencsak költségesen mesterséges úton megteremthetőek ezek a feltételek.

Mivel a lepkék tenyésztése eltér bármely más állattenyésztési módszertől ezért megítélést sem lehet a hagyományos módon kezelni. A hobbiállatok világában népszerű klisé a kereskedő és a szegény helyi tenyésztő nem létező ellentétének kiélezése. Gyakorlatilag a lepketartó hobbiban ez nem más csak egy irreleváns és etikátlan „piacszerzési” célokat szolgáló marketing fogás, melynek nincs helye a hobbiban.

A következő bejegyzésünkben a kelési időkről és a diapauza jelenségéről írunk nektek. Gyertek és olvassátok tovább.